Óvodás koromban szinte minden nyarat a nagyszüleimnél töltöttem vidéken. Nagyon szerettem ott lenni, mert ameddig csak a szem ellátott erdők és tisztások váltották egymást és az egész világ egy nagy játszótér volt. Szöcskét öntöttünk, lepkét fogtunk, fára másztunk és bújócskáztunk a búzatáblában. Ahogy általában faluhelyen illik, a nagyszüleimnek is voltak a kertben állatai. Tyúkok, kacsák és malacok. Ebből kifolyólag minden hús, ami az asztalra került, az házi volt. Mindig tudni lehetett, hogy honnan van, mivel volt etetve, és hogy volt kezelve. A nagyapám minden reggel szalonnát evett tojással és sonkát vacsorázott. Tehát ő az a tipikus húst-hússal típusú ember volt. Azt mondta ezért ilyen erős és azért tud még 70 évesen is egész nap kint kapálni a kertben ha kell. A mama ezzel már annyira nem értett egyet, ő azért örült volna, ha a papa néha eszik zöldségeket is és nem dolgozik ennyire keményen azon, hogy az egekbe kerüljön a koleszterin szintje.
Nagyon sok kedves emlék köt ezekhez a nyarakhoz, a mamához a papához és a kis nyári kerthez, ahol naphosszat sürögtem-forogtam a mama mellett. Nagyon lelkes kis kukta voltam, de a sütő közelébe sose engedett. Mindig emlékszem, hogy egy pici gyufával igazán nagy tüzet tudott csinálni a tárcsákra én pedig irigykedve néztem, hogy a mama varázsolni is tud, bezzeg én csak gyufavárat építhettem maximum. Most már tudom, hogy azért mert, a gáztűzhely nem játék, és ha nem vigyázunk akár komoly baj is történhet belőle.
A minap olvastam egy nagyon érdekes cikket a gazpalacfutar.com oldalon – amikor egyébként a gázpalack árak után kutattam – arról, hogy tulajdonképpen megszűnt a gázpalack házalás. Mármint ezt úgy kell érteni, hogy az illegális házalás szűnt meg. Emlékszem a mamáékhoz is becsöngettek időnként, hogy eladó gázpalackjuk van, nem szeretnénk-e venni, de a papa mindig elhajtotta őket. A mama mindig mondta, hogy soha nem szabad csak úgy vaktában vásárolni, mert még képesek valami silány minőségű terméket adni, ami többet árt majd, mint használ.
Tehát a gazpalackfutar.com egy legálisan működő cég, ahol minőségi termékekkel dolgoznak és ugyanúgy vállalnak kiszállítást. Hetente több ezer helyre járnak ki és több százezres forgalmat bonyolítanak le. Egészen a mezei háztartásoktól kezdve, egészen nagy cégekig, szállítanak ki mindenkinek. Általában ha vannak sürgős és nagyon extrém esetek akkor igyekeznek az ügyfélhez igazodni, a megnövekedett keresletnek köszönhetően pedig van hogy néha 90 perc alatt 10 megrendelést is lebonyolítanak.
Egy PB gázpalack ár nagyjából öt és tizenötezer forint között mozog, attól függően, hogy mekkora a palack töltése. Palackokat Budapesten és annak 20 kilométeres körzetében szállítanak. A hivatalos gázlerakatuk pedig Vácon található. Elérhetőségnek meg van adva egy e-mail cím, de kettő telefonszámot is feltüntettek és ahogy nézem az oldalukat inkább a telefonos kapcsolattartás hívei, mivel érdeklődés esetén kérhetünk ingyenes visszahívást is.