Az egészséges táplálkozásnak köszönhetően végre bekopogtat a gólya

Már régóta szerettük volna a párommal, hogy bővülhessen a családunk, de eddig sajnos nem sikerült a dolog. Az orvosok azt mondták, hogy talán a táplálkozásommal van a probléma, így azóta sokkal jobban figyelek arra, hogy milyen mennyiségű és minőségű húsokat és egyéb ételeket eszem. Meg is lett az eredménye, ugyanis máris úton van hozzánk nemcsak első, hanem egyből első két gyermekünk! Bizony, ikreink lesznek!

Ideje lassan beszerezni nekik a babaholmikat. Sok minden megvan már, igazából már csak a babakocsi hiányzik. Az egyik unokatestvéreméknél is nemrég érkezett az új jövevény, így őt kérdeztem meg, hogy mit javasol, hol vegyek babakocsit. Ezt az oldalt javasolta, vagyis a babaverda.hu oldalát.

Először is arra voltam kíváncsi, hogy hogy alakulnak az iker babakocsi árak. Úgy látom, hogy ebben a webshopban alapvetően két fajta közül lehet választani: az egyikben egymás mellett vannak a babák, ez már 350 ezer Ft-ért elérhető. A másiknál egymás alatt-fölött helyezkednek el, ami azért jó, mert így nem olyan széles a jármű és könnyebb vele navigálni, illetve elférni akár az utcán, akár például egy kapuban vagy ajtóban. Ennek az árát is jobban megkérik, ez már majdnem eléri az 550 ezret.

Nálunk elég kicsi a hely és szűk a bejárati ajtó, így a magasabb ár ellenére is a második verzió felé hajlok. Nagyon tetszik benne, hogy a kupolatető UPF 50+ védelmet biztosít. Ez azért nagyon fontos, mert a babák bőre még rendkívül vékony és védtelen, muszáj óvni a napsugárzás káros hatásaival szemben.

Annak is örülök, hogy a tolókar állítható hosszúságú, mert a párom és köztem nagyon nagy a magasság különbség, így teljesen más állásban tudjuk majd kényelmesen használni a babakocsit.

Egy kisbabánál rendszeresek a különböző balesetek, akár minden nap összepiszkolódik valami, így nagyon fontos, hogy levehető és külön tisztítható részekkel rendelkezik az eszköz.

Mivel valószínűleg babakocsistul fogunk bevásárolni járni is, elengedhetetlen a nagy pakolóhely, ami jelen esetben szerencsére nagyon könnyen hozzáférhető is. Emellett nem csak betonon tervezek majd velük sétálni, mivel tőlünk pár utcára van a Duna-part, ahol jobb a levegő és nagyobb az élet is. Így fontos, hogy tömör kerekekkel rendelkezzen a babakocsi, nehogy defektet kapjak az ikrekkel.

Külön örömömre szolgál, hogy több színben is elérhető, ugyanis olyan depresszívnek és unalmasnak találom, ha mindenünk csak szürke, fekete vagy fehér. Egy kisbabáknak szánt tárgy legyen vidám! Nekem az indigókék-barna kombináció tetszik legjobban az biztos, és megnyugtat, hogy itt végre azonos áron árulják a különböző színű eszközöket.

Ehhez a kocsihoz adnak két mózeskosarat és két sportülést is. Előbbit a csecsemők születésétől lehet használni egészen addig, amíg el nem érik a kb. 9 kg-os súlyt. A sportülésre pedig 3 hónapos kortól lehet átváltani és maximum 22kg-ig használható. Ezekhez ugyanúgy, mint bármely más konstrukcióhoz, lehet és szükséges is esővédőt valamint szúnyoghálót vásárolni. Ezek mellett az autós ülés is nagyon fontos lehet, amennyiben azzal szeretnénk szállítani a gyerekeket.

A váz alumínium és magnézium ötvözetből áll, így biztosítja, hogy tartós legyen, de ugyanakkor ne legyen nehéz cipelni. A váz súlya önmagában 8,7 kg, a mózeskosáré 4, a sportülésé pedig 3,3. Így a legrosszabb esetben 12,7kg-ot plusz a babák súlyát kell megemelnünk például egy lépcsőzés során. Emellett lengéscsillapítóval is rendelkezik, hogy nyugodtan aludhassanak a gyerekek séta közben, még akkor is, ha kavicsosabb vagy földút szerű terepre tévednénk.

Nekem az is tetszik benne, hogy a mózeskosár vagy a sportülés a menetirány vagy a szülő felé is fordítható számtalan kombinációban. Ha például még nagyon pici a baba és folyamatosan szemmel szeretnénk tartani, hogy minden rendben van-e vele, akkor semmi probléma, megoldható. Vagy ha már nagyobbacska és jobban leköti, ha séta közben nézelődhet, akkor előre fordíthatjuk. Variálhatjuk akár attól függően is, hogy merről süt a nap. Ikreknél pedig az is előfordulhat, hogy az egyik gyerek az egyik irányba, míg a másik a másik irányba szeretne nézni. Ez is kivitelezhető. Ahogy így pörgetem a fejemben a különböző választási szempontokat, még az sem kizárt, hogy nem fogja egyszerre mindkét gyerek használni a babakocsit. Ha az egyik például még alszik, és így otthon marad vele a nagyi, de a másik nagyon nyűgös, akkor egyszerűen leszerelem majd az egyik ülést és egy normál babakocsiként használhatjuk tovább az eszközt. Még az is eszembe jutott, hogy később, ha vállalunk például egy harmadik gyereket, akkor sem kell majd emiatt új babakocsit vásárolnunk. A testvér fellépőt pedig még nem is említettem. Ez egy olyan eszköz, amit a babakocsira lehet erősíteni a szülő és a csecsemő közé. A nagyobb gyerek pedig ha elfárad, vagy épp nem tudja tartani egy sietősebb séta alkalmával a tempót, fel tud rá lépni. Egy ilyen ára úgy 26 ezer forint körül mozog, úgyhogy egy babakocsihoz képest abszolút nem vészes. Vagy még az is működhet, hogy ha például a családban valakinél születik egy csecsemő egy nagyobbacska baba mellé, akkor kölcsön tudom nekik adni testvérbabakocsi gyanánt. Ez úgy nézne ki, hogy az újszülött a mózeskosárba fekszik, míg a nagyobb, mondjuk két éves forma gyerek pedig a sport ülésbe. Így ő sem tud olyan könnyen elkószálni, vagy ha mellettünk sétál egy kirándulás közben és elfárad, akkor le tud ülni megpihenni. Ez így már jó sok féle kombináció és felhasználási lehetőség, tényleg nagyon praktikus darab. Na ehhez képest megéri az árát!

Jut eszembe iker babakocsi árak! Azért egy ilyen nagyobbacska beruházás előtt mindenképp kikérem a párom véleményét is. Bár szerintem őt meg fogják győzni a technikai paraméterek. Azért emellett még jó pár kiegészítőre is szükség lesz. Például egy napernyőre, ugyanis az ikrek várhatóan a nyár közepén látják majd meg a napvilágot és egy csecsemő nemigen bírná jól a szikrázó napsütést. A nyáresti sétákon pedig nagyobb biztonságban érezném magam a babakocsira helyzetjelző LED lámpával. Jobb látni és látszani is! Ezek mellett praktikus lenne beszerezni utazó pelenkázólapokat és esetleg egy pelenkázó táskát is. Kézmelegítőre, téli kesztyűre és bundazsákra szerintem nem lesz szükség a nyári babákhoz. A pohártartót azért még megfontolom, vagy akár rögtön kettőt, hogy legyen hova tennem a cumisüvegeket amikor épp nem használják, anélkül, hogy kifolyna a tartalma. Ezen kívül szerintem már csak matrac huzatból veszek egy jó párat, hogy a kisebb baleseteknél, kifolyó bébiétel esetén könnyen ki tudjam cserélni.

Végül is jó hosszú lett a bevásárló listám, de örülök, hogy már legalább gondolatban összeszedtem és hogy ezt mind meg tudom vásárolni egy helyen. Így már felkészültebbnek érzem magam az ikrek érkezésére, de az egészséges táplálkozást továbbra is folytatni fogom!