Egyedi póló ajándékba a felmondás mellé

Szerintem sokaknak, ha eszébe jutnak az egyetemi évek alatt végzett diákmunkák, arra nem túl nagy örömmel gondolnak vissza. Legalábbis én egyáltalán nem, pedig még elég szerencsésnek is mondhattam magam. Az egyik évfolyamtársam egy húsipari üzemnél dolgozott – nem, nem mint hentes, hanem irodában, a logisztika részlegen, bár mi azért sokszor viccelődtünk vele, amikor mondjuk párizsis zsömlét evett.

Az államvizsga előtt viszont felmondott, mert arra tanulni kellett és területet is akart váltani, mi pedig úgy gondoltuk, hogy meglepjük. A LOLmarkt.hu-Egyedi póló volt az a hely, amit kinéztünk erre a célra.

Van lehetőség már meglévő minták közül választani, de persze az is lehetséges, hogy saját mintát nyomtassanak a pólókra, ha esetleg nem találnánk olyat a kínálatban, ami megfelelne. Amúgy elég sok és jópofa minták vannak, mindet meg lehet nézni a weboldalukon. Kategóriákra vannak felosztva, például állatok, család, születésnap és a többi, így a keresés is sokkal egyszerűbb, mintha csak egy nagy lista lenne. Van munka kategória is, de persze lehetetlenség lenne az összes létező munkakörre mintát kitalálni, így ezért mi is saját mintát terveztünk közösen a barátokkal, és azt nyomtattuk a LOLmarkt.hu-Egyedi pólóra.

Az ár egyébként minden póló esetében nagyjából azonos, pontosabban átlagosan 3500 és 4500 forint között van egy póló, akár már meglévő, akár egyedi mintával kéri a vevő. De ez ugyebár függ attól is, hogy az egyedi minta milyen, illetve attól is, hogy mekkora. Több helyen is található üzletük, például Budaörsön, Dunakeszin, Maglódon, de még Debrecenben is, de természetesen rendelni is van lehetőség.

A póló, amit rendeltünk tökéletes lett, és nagy sikert aratott.