Ha fáj a bölcsességfog, akkor a húsiparban sem lehet rendesen dolgozni

Szerintem a legrosszabb dolog a világon a fogfájás. Azzal nem lehet mit csinálni, hiszen nagyon tud fájni, és a legtöbb fájdalomcsillapító nem is használ ellene, megoldást pedig csak a fogorvos nyújthat, az is néha több kezelésből áll, és nem szűnik egyből a fájdalom.

Az egyik legtöbb gondot okozó fog pedig a bölcsességfog. A bölcsességfog igazán nagy károkat tud okozni, rengeteg embernél begyullad, és sokszor nincs más megoldás, ki kell szedni. A bölcsességfog sokszor összetolja az egészséges fogakat, mert rossz irányba nő ki, sokszor pedig már maga a növekedése is borzalmas fájdalommal jár.

bölcsességfog
bölcsességfog

Annyi a szerencse, hogy bölcsességfog nélkül is lehet élni, és ha ki kell húzni, akkor nem kell a helyére implantátumot tenni. ez az egyetlen pozitívuma. Sokaknak egyébként ki sem nő a bölcsességfoga, van akinek már 18 évesen, van akinek pedig évekkel később kezd nőni.

De a legtöbb embernek nem jól nő, sokaknak gondja van vele, ezért a legtöbb bölcsességfog sorsa a húzás lesz.

A foghúzás mindig kellemetlen, legalábbis én ebben a tudatban éltem. Persze, semmiképpen sem nevezhető kellemesnek, de ha egy jól képzett szakember csinálja a legjobb eszközökkel, akkor nem olyan fájdalmas, hogy ne lehetne kibírni.

Hajlamos vagyok arra, hogy mindent addig halogatok, amíg csak lehet, aztán az utolsó pillanatban már megbánom. A bölcsességfog húzása is ilyen volt, addig halogattam a fogorvost, amíg már elviselhetetlenné vált a fájdalom.

Akkor hívtam fel végül a körzeti fogorvost, amikor már egészen elviselhetetlenné vált a fájdalom, és nem bírtam már ki. És akkor derült ki, hogy a hónapra már nincsen szabad időpontja.

A fogfájás ekkor már annyira elviselhetetlen volt, hogy nem tudtam aludni, nem tudtam a munkámra sem koncentrálni.

Egy barátom és kollégám a szenvedéseimet látva megadta a kedvenc magán fogorvosának a telefonszámát, mert már nem tudta nézni, ahogy szenvedek és várom a késői időpontomat a körzeti orvosnál.

Nem voltam addig biztos benne, hogy egy magán fogorvos jobb, mint ahova jártam, de mivel nem bírtam már a fájdalmat, felkerestem és egyeztettük egy időpontot másnapra.

Persze, mielőtt elmentem volna hozzájuk, megnéztem a fogászat honlapját. A fogorvosbudapest.info oldal az övék, itt tudtam megnézni a fogorvosokat, el tudtam olvasni mindent a bölcsességfog húzásáról is. Nem kell minden esetben húzni a fogat, de ha olyan fájdalmai vannak az embernek, mint nekem, akkor bizony inkább megszabadulna tőlük.

Másnap pedig kicsit félve, de megjelentem a megbeszélt helyen a megbeszélt időben, a Kacsa utcában Budapesten. Maga a rendelő sokkal barátságosabb volt, mint a kerületi, ahova jártam.

Egy kicsit félve érkeztem a helyszínre, hiszen nem tudtam, hogy mire is számítsak, ez volt az első látogatásom egy magán fogorvosnál. Előbb érkeztem, egy kicsit kellett várnom, de pontosan akkor behívtak, amikorra az időpontom szólt.

Egy nagyon kedves és türelmes orvos vizsgált meg, aki mindent megbeszélt velem, elmondta, mi lesz a kezelés, hogyan kezdünk neki, és mit is fog pontosan csinálni.

Meglepően fájdalommentes volt maga a foghúzás. Gyorsan és különösebb gond nélkül sikerült eltávolítani a a fogakat, így szinte azonnal meg is szüntette a fájdalom forrását. Persze az íny ilyenkor elég érzékeny tud lenni még.

Sokkal könnyebb és gyorsabb volt maga a beavatkozás, mint gondoltam. Nem kellett volna hinnem az interneten olvasott félrekezelt bölcsességfogakról szóló történeteknek. Minden rendben zajlott, bár ez nem az én, hanem a fogorvos érdeme volt.

Nem gondoltam, hogy sikerülni fog egy olyan fogorvost találnom, aki majdnem teljesen fájdalommentesen el fogja tudni végezni a beavatkozást, hiszen mindenki azzal ijesztegetett, hogy a bölcsességfog húzás mennyire fájdalmas lesz. De már tudom, hogy attól, hogy sokan mondják valamire, hogy fájni fog, még nem biztos, hogy így lesz. Csak meg kell találni a megfelelő helyet, meg persze a fájdalomtűrő képességemnek és a helyi érzéstelenítésnek is sokat köszönhetek.

A többi fogorvoshoz képest szerintem nem is kértek el sokat a beavatkozásért. Persze, az árak ebben az esetben függenek a fogak állapotától is, de nekem elég olcsón megcsinálták és azóta sincsen semmilyen panaszom.

Sok horror árú kezelésről lehet hallani, rengetegen emiatt kerülik a magán fogorvosokat. Szerintem utána sem néznek az áraknak, hanem megnéznek egy rendelőt és eldöntik, hogy jó lesz nekik a körzeti is. Ahol elég nehezen lehet időpontot kapni és a környezet sem a legkellemesebb.

Annyira kellemes meglepetést okozott ez a fogászat, hogy már nem is akarok a körzeti orvosomhoz menni többet és szerintem nem is nagyon fogok.