Húst enni vagy nem enni nagyon gyakori és nagyon megosztó téma. Vannak, akik teljes mértékben meg vannak róla győződve, hogy húst enni egészségtelen. Mások pedig az állatok védelme vagy sajnálata miatt döntenek úgy, hogy lemondanak a hús fogyasztásáról. Én azokat az embereket nem értem, akik már a gyerekeiket is vegetáriánus életmódra próbálják szoktatni. Mert bármennyire is lehet valakinek a meggyőződése, hogy ez egészségesebb, egy fejlődésben lévő szervezetnek szüksége van azokra a tápanyagokra, amelyek a húsban találhatók. Szerintem semmi szükség nincs arra, hogy már kicsi kortól mindenféle speciális étrendet kövessenek a gyerekek. Természetesen más a helyzet, hogyha valamilyen betegséggel küzdenek és ezért nem ajánlott bármit enniük; de egy egészséges gyereket semmiképpen nem szabadna arra kényszeríteni, hogy ne egyen húst. Van egy barátnőm, akivel pontosan ezt csinálták a szülei, és egyáltalán nem örült neki. Mindig irigyelte azokat az osztálytársait, akiknek szabadott húst enniük, és amikor felnőtt, ő maga is úgy döntött, hogy lemond a vegetáriánus étrendről.
Sok mindenről szoktunk beszélgetni, amikor találkozunk: többek között érthető módon az étkezés, a húsfogyasztás, a főzés gyakran szóba kerül. A legutóbbi alkalommal azonban, amikor elmentünk kávézni, lakberendezésről kezdtünk társalogni. Ugyanis pont nemrég költöztünk új lakásba mind a ketten, így magától értetődő volt, hogy megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. Barátnőm mesélte, hogy náluk a franciaágy kiválasztása volt az egyik legnehezebb feladat. Egy ágy esetében rendkívül fontos, hogy kényelmes legyen, és emellett a gerincnek és az ízületeknek szintén jót tegyen. Egyre több embernek van olyan elfoglaltsága – legyen ez akár tanulás, akár munka -, ahol hosszú órákon keresztül kell ülnie a számítógép előtt. Emiatt jelentősen megemelkedett a kényelmes és gerinckímélő bútorok fontossága. A barátnőmék is éppen ilyet kerestek a lakásukba. Sikerült is találniuk egy weboldalt, a szenza.hu-t, amelyen többféle gerincvédő zónával ellátott franciaágyat és kanapét is meg lehet tekinteni.
A weboldalon vásárlásra nincs lehetőség, csak nézelődni és válogatni lehet. Amikor ezt hallottam, rögtön szimpatikus lett a számomra ez a holnap, mivel nem igazán szeretem, hogy manapság már szinte bármit megrendelhetünk anélkül, hogy részletesebben megnéztük volna. Ez pedig számos különböző problémához vezet. Egy lakás berendezése esetén szerintem különösen fontos, hogy ne vásároljunk látatlanban. A bútorokat hosszú távra vesszük, könnyen lehet, hogy sok évig nem lesz szükség arra, hogy lecseréljük őket. Így hát nem szabad elhamarkodva választanunk, sem pedig fizetnünk. És azt még meg sem említettem, hogy mekkora gondot okozhat például egy szekrény vagy ágy esetében, ha nem megfelelő a mérete.
A szenza.hu weboldalán többféle gerincvédő zónával ellátott franciaágy megtekinthető. Mivel még mi sem vásároltunk magunknak új ágyat, könnyen lehet, hogy meg fogjuk nézni a választékot. A felületen könnyen megtalálható minden információ az áruház címéről, a szállításról, a vásárlás folyamatáról. A kiszállításhoz pedig bútorösszeszerelés is tartozik.
Nekem személy szerint az is nagyon tetszett, hogy a bútorszövetek között többféle gyerek- és kisállatbarát anyag megtalálható. Ezeknek könnyebb a tisztításuk, sőt még olyan is akad közöttük, amelyik jobban ellenáll a karmolásnak. Már régóta szeretnék cicát tartani, ezért a mi otthonunkba például igazán előnyös lenne egy ilyen szövettel borított kanapé, a nappali teljes komfortjáért. És biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül!