Ha valaki elkezd kutatni az egészséges táplálkozás témakörében, akkor nagyon sok egymásnak ellentmondásos dologgal találkozhat. Egyesek úgy tartják, hogy az a jó minél kevesebb húst eszünk. Éppen ezért valaki teljesen kihagyja a hústermékeket az étkezéséből, és van olyan is, aki az állati eredetű dolgokat sem eszi meg. Én nem vagyok a téma szakértője, de próbálok úgy étkezni, hogy a bőrömnek jó legyen. Próbálok minél kevesebb cukrot, tejterméket, feldolgozott élelmiszert enni és eddig ez nálam bevált.
Viszont ami még jobban tud segíteni a fiatalságom megőrzésében az az anti aging krém. Sok márka krémjét kipróbáltam már, de a legjobban a Florence Bio termékei váltak be. Valóban hozzák az ígért hatást és még meg is fizethető az ára.
Ez az anti aging krém retinolt is tartalmaz, hogy ne csak a halovány ráncok ellen legyen hatékony, hanem akár a napkárosodásra is.
A Florence Bio legfőképp arcápolási termékeket forgalmaz. Ebből adódóan kellő tapasztalatuk van már az arcápolással és létre tudtak hozni olyan termékeket, amivel emberek százai lehetnek elégedettek. A vásárlók pozitív véleményei is elolvashatóak az oldalon és a kegyetlenül őszinte vélemény sem marad el. A vásárlói véleményeket én mindig elolvasom, hiszen szerintem ezek nagyon sok mindent el tudnak mondani az adott termékről vagy szolgáltatásról.
Ha részletesebben érdekelnek a termékek, az arcápolás és szívesen olvasnál is ebben a témában, akkor a Florence Bio blog cikkeit ajánlom figyelmedbe. Folyamatosan frissülnek a tartalmak, így mindig találhatsz valami új, érdekes cikket. Ha tudatosan szeretnéd ápolni a bőrödet, akkor érdemes elolvasni pár cikket.
A közösségi oldalakon is megtalálhatóak: Facebook, Instagram, YouTube. Ha ezek közül valamelyiket rendszeresen használod, akkor ott is érdemes megnézni a tartalmaikat. Mindegyik nagyon hasznos és értéket közvetít. Ne maradj le semmiről és légy mindig naprakész az arcápolás terén is. Ebben a Florence Bio nagy segítségedre lehet.
Milyen termékekei vannak a Florence Bio-nak?
Öt fő termékkel rendelkeznek: C-vitamin arcszérum, arctisztító tej, arctonik, anti-aging hidratáló arckrém, csiganyál arckrém. Ezeken kívül van még egy 4 lépéses BIO arcápolási SPA csomag és egy arctorna videókurzus. Mint látható, minden termék bio, állatokon nem teszteltek, illetve Olaszországban lettek kifejlesztve és gyártva. Ezek számomra mind olyan tulajdonságok, amik hozzájárultak a vásárlásomhoz.
Először csak egy próbát szerettem volna tenni az anti aging krém hatásaival, viszont egy hónapos használat után a hatékonysága miatt már nem is szerettem volna mást választani. Így azóta is csak ezt a krémet használom. Illetve az egész arcápolási rutinomat Florence Bio termékekre váltottam. Nekem nagyon beváltak és már nem szívesen cserélném le őket.
A kiszállítás is nagyon gyors. Ha munkanapon 12 óra előtt adod le a rendelést, akkor már másnap meg is kapod a csomagot. Amennyiben 12 óra után rendelsz, akkor pedig két nap múlva már nálad is van. A legtöbb helyen három napot kell várnom, hogy megérkezzen a rendelésem. Éppen ezért nekem nagy meglepetés és öröm volt, amikor ilyen hamar valóban megkaptam a termékeimet.
Amennyiben 13.000 Ft felett vásárolsz, akkor automatikusan ingyenessé válik a kiszállítás. Ha a kosárérték nem éri el ezt az összeget, akkor pedig 1.490 Ft-ba kerül.
30 napos pénzvisszafizetési garanciát is vállalnak a termékekre. Ha nem vagy elégedett velük, akkor még az árát is vissza kaphatod. Így mindenképp azt tudom mondani, hogy egy próbát megérnek, veszíteni valód nincsen.
Ha kérdésed merülne fel a termékekkel kapcsolatban, akkor a gyakori kérdésed fül alatt nagyon sok hasznos információt megtalálsz minden termékről és általános tudnivalókról. Itt minden olyan kérdést megválaszolnak, amik a leggyakrabban felmerülnek. Ha mégsem találnád meg ezek között a választ, akkor pedig bátran kérdezhetsz tőlük.
Ha szép arcbőrt szeretnél és természetes összetevőkből álló termékekkel érnéd ezt el, akkor a Florence Bio termékeit mindenképp próbáld ki. Legyen szó anti agin krémről, arcszérumról, tonikról vagy arckrémről a legjobb minőséget fogod kapni. Én nagyon jól döntöttem, hogy kipróbáltam a termékeit. Remélem Te is jól fogsz dönteni.